Ugrás a fő tartalomra

A magyar (nép) mese napja, megteremtője: Benedek Elek és A só meséje

Benedek Elek magyar író, újságíró. 

Életem egyik legnagyobb élménye, példaképe Benedek Elek  (Kisbacon, 1859. szeptember 30.- Kisbacon, 1929. augusztus 17.) magyar író, újságíró, országgyűlési képviselő életműve. Születésének 106. évfordulóján emlékezzünk meg mi is róla. 

Eszmélésem, amelynek fontos részei voltak a népmesék, úgy három-négy éves koromra tehető, amikor a szüleim, nagyszüleim felolvasásban hallgattam a meséket, amelyeket írt. Később, amikor hat évesen már magam is ismertem a betűket, rongyosra olvastam az otthon lévő mesegyűjteményeit, ráadásul iskolánk falán ott volt kitéve az arcképe . Nekem ő volt a "jóságos Elek apó" a nagyapák archetípusa.
Benedek Elek: Magyar mese és mondavilág, meséli: Benedek Elek, Atheneum Kiadása, antikvár kötet. 
Álmodozásaim közben oda-oda néztem órán is, minduntalan történetein és varázslatos személyiségén gondolkoztam, amit nekem és más gyerekeknek, osztálytásaimnak is jelentett. Olyan klasszikusai, mint a Hammas Gyurka, A hazug legény, A szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack, a Furulyás Palkó, A béka-királykisasszony, a Csali mese, A csillagszemű juhász, A pelikánmadár mind-mind a magyar nép kultúrájában lévő, ősi motívumokon nyugvó, évszázados népmesei történeteken alapuló, komoly gyűjtések eredményei. A Cimbora című gyermek újság szerkesztője is volt, amelynek szerkesztősége később, halála után is működött a XX. században. Ennek példányait eljutatták hozzánk az iskolába, illetve nyaranta a legjobb barátnőmmel forgattuk a nagymamája teraszán. Színes képek, gazdag tartalom, versek és mesék voltak a nyári kikapcsolódásaink részei. 

Bendek Elek: Magyar mese és mondavilág, illusztrálta Reich Károly. 
Ha megnézzük Malonyai Dezső A magyar nép művészete című ötkötetes nagy átfogó munkáját, mely minden vármegyére irányult gyűjtése, a tájegységek emlékeit, népi építészetét, művészetét illetően, akkor hasonló népi motívumokat fedezzük fel azokban a könyvekben, amelyek a Benedek Elek kötetek illusztrációjaként előfordulnak.

Malonyai Dezső: A magyar nép művészete
Mint ahogyan később a Jankovics Marcell és a Kecskeméti Stúdió által rajzolt csodálatos "Magyar népmesék" rajzfilmsorozatban is. Benedek Elek az a mesélő volt, kinek történetein egész generációk nőttek fel a XIX. században, majd a XX. században is. Most meg már szerencsére a XXI. század gyermekeinek is mesél. Az Arany mesekönyv és Ezüst mesekönyv az ifjúságnak írott Ezeregyéjszaka meséi és a Grimm fivérek meséinek átiratai voltak, a magyar népmeséken kívül. Később ezek a közgondolkodás részeivé váltak és hosszú-hosszú időn keresztül a legjobb könyveknek számítottak. 

Benedek Elek: Magyar mese és mondavilág, Antikvár kiadás, kiadó: Atheneum, 1894, borítótervező: Széchy Gyula (1854,- ?)


Benedek Elek a fiatalok fantáziáját, képi világát, a jóság és az igazság iránti igényét, amely a népmesék tanításában előfordulnak, alapozta meg. Mint, ahogy az általa írott történetek munkát adtak kiadóknak, grafikusoknak, szerkesztőknek, rajzfilmkészítőknek, meselemez, cd és mesejáték készítőknek, hogy az olvasó, a hallgató és a néző általa közvetve önfeledten ki tudjon kapcsolódni. A népmesét mégis a legjobb eredetiben, azaz könyvként olvasni. A mese a pszichológusok szerint bátorságot ad, a mese varázspálca, a fejben lévő ösztönös képalkotás megeteremtője a gyerekek számára. A mese a lassú, minőségi időt szimbolizálja, azaz egy varázslatos világba vezet, amit az olvasás jelent. Minden (magyar) gyereknek az olvasást népmesékkel kellene kezdeni. "A mesében is van tévút, fölösleges erőfeszítés. A főhős is küzd a próbatételekkel, lehet hogy megújult erőforrásokkal tud csak továbbindulni. A főhős sem jön rá mindig a megoldásra, de azt tudja, hogy érdemes elindulni, segíteni, megoldani. A mese mindig pont ott áll meg, ahol egy fejlődési szakasz véget ért. Az igazi tanulság a mindennapok csodás véletlene, az, hogy a gondolatoknak mágikus ereje van és érdemes egy-egy problémát megpróbálni megoldani."1. 

Benedek Elek: Arany mesekönyv. A Kriterion (romániai magyar könyvkiadó) kiadása. 

Benedek Elek születésnapján mi is emlékezzünk hálás szívvel a nagy magyar mesemondóra, aki Jókai Mór mellett a XIX. századi és XX. század eleji ténykedésével, miután Kisbacont, a trianoni döntés után Romániához csatolták, munkálkodásával, főleg a gyerekek felé fodulva tett sokat azért, hogy a mesék balzsamozzák a lelkünket. Hogy gyógyítsanak és vigaszt nyújtsanak, mindamellett, hogy rengeteg örömöt is! Olvassuk el tőle gyermekkori kedvencemet A só meséjét, melyet olyan jól ismertem, hogy drága Nagymamám, ha felolvasta és bele-bele aludt, akkor rászóltam: "Na, de Nagymama, kihagytál egy részt". :)                                                                                                                                                                                                                                                             Kocsis Nagy Noémi
Magyar népmesék, Jankovics Marcell és a Kecskeméti Stúdió: A só meséje


Benedek Elek: 
A SÓ
Volt egyszer egy öreg király, s annak három szép leánya. A fél lába már koporsóban volt a királynak, szerette volna mind a három leányát férjhez adni. Hiszen az nem is lett volna nehéz, mert három országa volt, mind a három leányára jutott hát egy-egy ország. Hanem amiképpen nincs három egyforma alma, azonképpen a három ország sem volt egyforma. Azt mondta hát egyszer a király a leányainak, hogy annak adja a legszebbik országát, amelyik őt a legjobban szereti.
Sorba kérdezte a leányokat, kezdette a legidősebbiken:
- Felelj nekem, édes leányom, hogy szeretsz engem?
- Mint a galamb a tiszta búzát - mondá a leány.
- Hát te, édes lányom? - kérdezte a középsőt.
- Én úgy, édesapám, mint forró meleg nyárban a szellőt.
- Na, most téged kérdezlek - fordult a legkisebbikhez -, mondjad, hogy szeretsz?
- Úgy, édesapám, ahogy az emberek a sót! - felelt a kicsi királykisasszony.
- Mit beszélsz, te haszontalan lélek - förmedt rá a király -, kitakarodj az udvaromból, de még az országomból is! Ne is lássalak, ha csak ennyire szeretsz!
Hiába sírt, könyörgött a királykisasszony, hiába magyarázta, hogy az emberek így meg úgy szeretik a sót - nem volt pardon s grácia: világgá kellett, hogy menjen a kicsi királykisasszony.
Elindult keserves sírás közt a kicsi királykisasszony, s betévedt egy rengeteg erdőbe. Onnét nem is tudott kivergelődni, szállást vert egy odvas fában, s ki-kijárt az erdőbe, szedett epret, málnát, szedret, mogyorót, s amit csak talált, úgy éldegélt egymagában.
Egyszer, mikor már egy esztendő is eltelt volt, arra vetődött a szomszéd királyfi, s ez megpillantotta a királykisasszonyt a málnabokrok közt. De a királykisasszony is észrevette a királyfit, s nagy ijedten beszaladt a fa odvába.
Utánamegy a királyfi, s beszól:
- Ki van itt?
A királykisasszony meghúzódott az odúban, reszketett, mint a nyárfalevél, s egy szó nem sok, annyit sem szólt.
Újra kérdi a királyfi:
- Hé! Ki van itt? Ember-e vagy ördög? Ha ember: jöjjön ki, ha ördög: menjen a pokol fenekére!
A királykisasszony most sem mert szólni.
Harmadszor is kérdi a királyfi:
- Hé! Ki van itt? Szóljon! Ember-e vagy ördög, mert mindjárt bélövök!
De már erre megijedt szörnyen a királykisasszony, s kibújt a fa odvából nagy szipogva-szepegve. Rongyos, piszkos volt a ruhája, szégyellte magát erősen, s keserves könnyhullatás közt mondta el a királyfinak, hogy ki s mi ő. Megtetszett a királyfinak a királykisasszony, mert akármilyen rongyos volt, akármilyen piszkos volt a ruhája, szép volt, kellemetes volt az arca. Szép gyöngén megfogta a kezét, hazavezette a palotájába, ott felöltöztette drága aranyos, gyémántos ruhába, s két hetet sem várt, de még egyet sem, azt gondolom, hogy még egy napot sem, de talán még egy órát sem: papot hívatott, megesküdtek, s csaptak akkora lakodalmat, hogy no ... ki tudná azt megmondani, hogy mekkorát.
Telt-múlt az idő, a fiatal pár nagy békességben élt, úgy szerették egymást, mint két galamb. Mondta egyszer a király:
- Na, feleség, én akkor, mikor először megláttalak, nem is igen firtattam, hogy mért kergetett el az apád. Mondd meg nekem a tiszta valóságot!
- Lelkem, uram - mondja a királyné -, én másként most sem mondhatom, mint ahogy akkor mondottam. Azt kérdezte az édesapám, hogy' szeretem őt, s én azt feleltem: mint az emberek a sót.
- Jól van - mondja a király -, majd csinálok én valamit, tudom, visszafordul az édesapád szíve.
Hogy s mint fordítja vissza, arról semmit sem szólt a feleségének, hanem csak befordult a másik szobába, levelet írt az öreg királynak, s abban meghívta délebédre. Hát el is ment a levél másnap, s harmadnap jött az öreg király hatlovas hintón. Fölvezette a fiatal király az öreg királyt a palotába, a palotának a legszebb szobájába, ottan már meg volt terítve az asztal két személyre. Leülnek az asztalhoz, hordják az inasok a fáinnál fáinabb ételeket, de hogy szavamat össze ne keverjem, a fiatal király megparancsolta volt, hogy az öreg király számára minden ételt külön főzzenek, süssenek, s abba sót ne tegyenek.
No, ez volt csak az ebéd! Megkóstolta az öreg király a levest, merít belőle egy kanállal, kettővel, de le is tette mindjárt a kanalat, nem tudta megenni a levest, olyan sótalan volt. Gondolta magában az öreg király: ebből bizony kifelejtették a sót, de a sóban főttben (főtt marhahús) majd csak lesz. Nem volt abban annyi sem, mint egy mákszem. Hordták a pecsenyéket szép sorjában, de vissza is vihették, mert a vén király csak megnyalintotta, s belé sem harapott, olyan cudar sótalan, ízetlen volt mind a sok drága pecsenye.
De már ezt nem állhatta szó nélkül az öreg király.
- Hallod-e, öcsém, hát miféle szakácsod van néked, hogy só nélkül süt-főz?
- Sóval süt-főz az máskor mindég, felséges bátyámuram, de én azt hallottam, hogy bátyámuram nem szereti a sót, megparancsoltam hát, hogy fejét vétetem, ha egy mákszem sót is tesz az ételekbe.
- No, öcsém, azt ugyancsak rosszul tevéd, mert én erősen szeretem a sót. Kitől hallottad, hogy nem szeretem?
- Én bizony éppen a kigyelmed leányától, felséges bátyámuram - mondá a fiatal király.
Abban a szempillantásban megnyílék az ajtó, belépett a királyné, az öreg király legkisebbik leánya.
Hej, Istenem, örült az öreg király! Mert még akkor megbánta volt szívéből, hogy elkergette a leányát, s azóta ország-világszerte kerestette mindenfelé. Bezzeg, hogy most a legkisebbik leányának adta legnagyobbik országát. A fiatal király mindjárt kezére vette ezt az országot is, s még ma is élnek, ha meg nem haltak.



Élete


Bölcsésztanulmányait Székelyudvarhelyen, majd Budapesten végezte. Diákkorában néprajzi gyűjtőútra ment Sebesi Jóbbal. Újságíró lett, a Budapesti Hírlap és más lapok munkatársaként. 1887-ben a nagyajtai kerület országgyűlési képviselővé választotta,1892-ig töltötte be ezt a tisztséget. Egy ideig Szabadelvű párti, majd a Nemzeti Párthoz csatlakozott. Képviselőházi beszédeiben az ifjúsági irodalommal, a népköltészet és a népnyelv, valamint a közoktatás kérdéseivel foglalkozott. Napilapokat és folyóiratokat szerkesztett: Magyarság (1901–02); Magyar Világ (1902–03); Magyar Kritika (1897–99); Nemzeti Iskola (1890–1905); Néptanítók Lapja (1907–09). Emellett számos lapban publikált álnéven, ezekből ad közre válogatást a kétkötetes Az ismeretlen Benedek Elek c. munka.
1889-ben részt vállalt a Pósa Lajos által indított első irodalmi értékű, hazafias szellemű gyermeklap, Az Én Újságomszerkesztésében, Sebők Zsigmonddal együtt szerkesztője volt a Jó Pajtás gyermeklapnak. 1890-ben belépett a Demokratia nevű szabadkőműves páholyba.[1] Ifjúsági könyvsorozatot szerkesztett: Kís Könyvtár, amelynek folytatása B. E. kis könyvtára címmel jelent meg. 1900-ban a Kisfaludy Társaságnak is tagjává vált. Az ifjúság számára készült mese-átdolgozásai (Ezüst Mesekönyv; Arany Mesekönyv) főként az Az Ezeregyéjszaka meséi és a Grimm fivérek meséinek átiratai: tucatnyi új kiadásaival, újabb átdolgozásaival évtizedeken át a legfőbb és legjobb magyar mesekönyvek voltak. Verseket, színdarabokat, leányregényeket, történelmi és irodalomtörténeti műveket is írt.
1921-ben hazatért a trianoni békeszerződés által Romániához csatolt Kisbaconba, ott élt haláláig, ahol példaképe, szervezője volt a szárnyait bontogató romániai magyar kalákásoknak és a Cimbora című ifjúsági lapot szerkesztette. Mint meseíró, a magyar gyermekirodalom egyik megteremtője. Ifjúsági írásaival, szerkesztői működésével az élen járó pedagógusok között foglal helyet.
Születésének 150. évfordulóján, 2009-ben több kiállítással, konferenciával is emlékeztek sokoldalú munkásságára.
Írói végrendeletének utolsó három szava:

... fő, hogy dolgozzanak"
2. 
Forrás: 
1. Friss.hu, A gyerek igazi varázspálcája saját elméje, MHN, 2012. szeptember 30. 
2. Wikipedia, 
3. A só meséje:  MAGYAR MESE- ÉS MONDAVILÁG I.

A CSODASZARVAS
MESÉLTE BENEDEK ELEK

A szöveget gondozta és a Szómagyarázót írta

KOVÁCS ÁGNES

Kiadói oldal 1: 

Kiadói oldal 2: 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Magyar szecesszió, Lechner Ödön

Copyright © 2015. artificium-artis.blogspot.comA szöveg semmilyen részlete nem használható fel a szerző engedélye nélkül! Lechner Ödön  (1845. Augusztus 27, Pest – 1914. Június 10, Budapest) a tizenkilencedik és huszadik század fordulójának legkiemelkedőbb magyar építésze. Két kulcskifejezéssel szoktuk őt jellemezni: a nemzetiépítőstílus kifejezője vagy a magyaros szecesszió kitalálója vagy atyja, ahogy előszeretettel nevezik sok szakkönyvben.
Általánosságban úgy jellemezhetjük, hogy alkotó évei kezdetén historikus és eklektikus stílusban tervezett, majd a modernebb önkifejezést tartotta szem előtt és az egyéni formanyelv kialakítására törekedett. A teljesség igénye nélkül, lévén, hogy szövegünk tananyag, szeretnénk a legfontosabb, vagy érdekesebb műveit megemlíteni, a historizálásból kiszabadult kezdetektől, a már-már art decoba hajló későszecessziós példákig.
A történeti stílusok elhagyásával Lechner Ödön a népművészetből átvett ornamentális motívumokat kezdte el használni. Egyes indus…

Art Nouveau, Jugendstil, Szecesszió, Wiener Werkstätte

Copyright © 2015. artificium-artis.blogspot.com  
A szöveg semmilyen részlete nem használható fel a szerző engedélye nélkül!
Art Nouveau
Az Art Nouveau Európából ered és elsősorban Franciaországból, ahogy a neve is tükrözi. Egyetemesen kialakuló stílusról van szó, amely elsősorban az 1880-as évekhez köthető, e kontinens több országában jelen van és jelentése új művészet. Ihletője az Arts and Crafts mozgalom, lényege pedig az, hogy eltávolodik a historizmustól és egy teljesen új, modern irányvonalat képvisel. Az Art Nouveau nemzetközi stílus, így szinte minden országban, ahol ebben a szellemben alkottak, építkeztek, megvan rá a megfelelő elnevezés.
Az Art Nouveau kifejezés magába foglal egyfajta nemzetközi filozófiát is, művészeti stílust az építészetben és az alkalmazott művészetekben. Az irányzat valódi időtartama 1890 és 1910 közé tehető. Franciaországban Artnouveau-nak, új művészetnek, NémetországbanJugendstil-nek, ifjú, fiatal stílusnak, Olaszországban Stile floreale-nak, azaz virágos…