Ugrás a fő tartalomra

A DUAEL kiállítás kapcsán ránk hivatkoztak a Díványban

Tévézés csontvázzal és felhőn alvó lánnyal a kocsmafalon

2011.11.19. 17:52 - Lavati Anett

Egy harmadéves tervezőgrafikus hallgatópáros, Bölecz Lilla és Nyári Eszter kiállításán jártunk. Álombéli farkasok és helyzetkomikum a Szimpla Kert falain.
Portfolio Points 2008 óta biztosít bemutatkozási lehetőséget Budapest Belvárosában fiatal fotósoknak, festőknek, grafikusoknak. Az évente kétszer (tavasz-ősz) megrendezésre kerülő kiállítás-sorozatnak főként kávézók, mozik, kis galériák, klubok, műhelyek nyújtanak otthont.
A Szimpla Kert a Kazinczy utcában egy a sok romkocsma közül. Ami igazán különlegessé teszi a felhozatalban, talán az, hogy a legromabb romkocsma Budapest legmenőbbnek nyilvánított utcájában.
A KREA két tervezőgrafikus hallgatójának kiállítása a Szimpla Kert első emeletén található, a kocsma egyetlen nem dohányzó térében. Fejenként nagyjából 20-20 művel borították be a falat a lányok, láthatunk iskolai vizsgafeladatokat és hobbiból otthon gyártott, főként figurális grafikákat is. A kiállítás címe, a DUEL az alkotók közös munkájára utal; a „dual”, mint kettős, és a „duel", mint párbaj, hiszen a bemutatott anyagok között szerepelnek ugyanannak a feladatnak a különböző megoldásai is.
A kiállítást a lányok kérésére egyik tanáruk, Kocsis Nagy Noémi művészettörténész nyitotta meg, aki a blogjában is beszámol a megnyitóról. A kiállítást, először Bölecz Lilla munkáit a következőképpen méltatta: "Lilla sajátos álomvilágot hozott létre magának, amelyben egy hozzá nagyon hasonló lány a főszereplője a kis, rajzos jelenteknek. Ezekben a művekben, mint egy folytatásos regényben, a hősnő felhőn alszik, amiből nagy kövér cseppek potyognak, szerelmével csókot vált a biciklin és leesnek a bringáról, a fiúval tévét néz egy pohár bor, pizza és egy kedélyes csontváz társaságában, a kanapén, farkasaival az álmok ködös-tejes, süppedős világában úszik, vagy az esőben kutyát sétáltat. A tussal megrajzolt munkáit fedőfestékkel vagy elektronikusan, photoshoppal színezi,  történetei szomorkásak, de vidámak is egyben és rendkívül életszerűek, feszültséget keltenek és mindenképpen érzelmeket váltanak ki belőlünk. Ha csupán egy mondattal szeretnénk Lillát jellemezni, akkor ő a nagyon grafikus típus, aki vonalakban képzeli el azt, amit megalkot."
Nyári Eszterről Kocsis Nagy Noémi a következőket mondta: "Ami Esztert illeti, egy teljesen más személyiséggel van dolgunk. Grafikusnak induló, de mégis festőien gondolkodó emberről van szó, aki ugyan rajzol a szó szoros értelmében, de színfoltokban tárja elénk a témáit és színesen látja a világot. Művészi eszköze a mindig és mindenhol jelen lévő humor, geg. Alakjainak arcán tükröződik a malícia, gúny és fellelhető itt a helyzetekben megbúvó komikum, amivel ő a világra tekint, vagy inkább célzás arra, ahogy szemlélnünk kellene a körülöttünk lévő történéseket. Ez pedig sokkal szimpatikusabb, mint búnak ereszteni a fejünket és pesszimistán állni hozzá mindenhez."
Kíváncsi voltam, hogyan kaphatja meg ezt a lehetőséget két tervezőgrafikus hallgató, arra is, hogy úgy egyáltalán mekkora lehetőség is ez pontosan. Kérdéseimre Bölecz Lilla válaszolt.
„A sulitól kaptunk egy emailt, amiben azt írták, itt a lehetőség, hogy csináljanak nekünk egy kiállítást a Portfolio Points keretein belül, itt a Szimpla Kertben. Igent mondtunk. Csak mi kaptunk ilyen levelet a suliban, ami elég nagy szó. EZ az egész valamikor ősszel derült ki, nem volt sok időnk a megnyitóig. Mivel egyikünknek sem volt még kiállítása, ezért nem tudom pontosan, mekkora lehetőség is ez valójában. Tény, hogy az ölünkbe pottyant, és azt hiszem, nem kis dolog ez szakmailag.”
A lányok barátnők és osztálytársak is egyben, és a közös munka sikerén felbuzdulva újabb közös projekten törik a fejüket, bár Bölecz Lillának legközelebb a Drunken Tailor kocsmában is lesz önálló kiállítása.
Romkocsmában kiállításra járni azért is lehet érdemes, mert olyan dolgok történhetnek a nézővel, amik egy szokványos, steril kiállítóteremben sose. Miközben Bölecz Lillával nyugodtan beszélgettünk a Szimpla Kertben a kiállításról, arról, mennyire jó is az, ha az ember megtalálja azt a szakmát, amit érdemesnek tart arra, hogy tanulja, majd művelje is, a semmiből hirtelen ott termett egy lány, aki 150 forintért répát árult. Vettem egyet, mert ismerek egy dagadt nyulat.
Vajon végül a DUAEL-ből, a kettősségből és a párbajból ki kerül ki győztesen: Eszter vagy Lilla? Mélázó sztorizgatás vagy lényegretörő humor? Döntsék el Önök.
Nyári Eszter munkáit itt tekinthetkik meg, Bölecz Lilláét pedig itt.
A DUEL kiállítás a Szimpla Kertben december 8-ig látogatható, nem csak répaévőknek, nem csak nyulaknak ajánljuk.
Kocsis Nagy Noémi, Eszter Nyári és további 71 személy ajánlja ezt.
hirdetés

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A magyar (nép) mese napja, megteremtője: Benedek Elek és A só meséje

Életem egyik legnagyobb élménye, példaképe Benedek Elek  (Kisbacon, 1859. szeptember 30.- Kisbacon, 1929. augusztus 17.) magyar író, újságíró, országgyűlési képviselő életműve. Születésének 106. évfordulóján emlékezzünk meg mi is róla. Eszmélésem, amelynek fontos részei voltak a népmesék, úgy három-négy éves koromra tehető, amikor a szüleim, nagyszüleim felolvasásban hallgattam a meséket, amelyeket írt. Később, amikor hat évesen már magam is ismertem a betűket, rongyosra olvastam az otthon lévő mesegyűjteményeit, ráadásul iskolánk falán ott volt kitéveaz arcképe . Nekem ő volt a "jóságos Elek apó" a nagyapák archetípusa. Álmodozásaim közben oda-oda néztem órán is, minduntalan történetein és varázslatos személyiségén gondolkoztam, amit nekem és más gyerekeknek, osztálytásaimnak is jelentett. Olyan klasszikusai, mint a Hammas Gyurka, A hazug legény, A szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack, a Furulyás Palkó, A béka-királykisasszony, a Csali mese, A csillagszemű juhász, A pel…

Magyar szecesszió, Lechner Ödön

Copyright © 2015. artificium-artis.blogspot.comA szöveg semmilyen részlete nem használható fel a szerző engedélye nélkül! Lechner Ödön  (1845. Augusztus 27, Pest – 1914. Június 10, Budapest) a tizenkilencedik és huszadik század fordulójának legkiemelkedőbb magyar építésze. Két kulcskifejezéssel szoktuk őt jellemezni: a nemzetiépítőstílus kifejezője vagy a magyaros szecesszió kitalálója vagy atyja, ahogy előszeretettel nevezik sok szakkönyvben.
Általánosságban úgy jellemezhetjük, hogy alkotó évei kezdetén historikus és eklektikus stílusban tervezett, majd a modernebb önkifejezést tartotta szem előtt és az egyéni formanyelv kialakítására törekedett. A teljesség igénye nélkül, lévén, hogy szövegünk tananyag, szeretnénk a legfontosabb, vagy érdekesebb műveit megemlíteni, a historizálásból kiszabadult kezdetektől, a már-már art decoba hajló későszecessziós példákig.
A történeti stílusok elhagyásával Lechner Ödön a népművészetből átvett ornamentális motívumokat kezdte el használni. Egyes indus…

Art Nouveau, Jugendstil, Szecesszió, Wiener Werkstätte

Copyright © 2015. artificium-artis.blogspot.com  
A szöveg semmilyen részlete nem használható fel a szerző engedélye nélkül!
Art Nouveau
Az Art Nouveau Európából ered és elsősorban Franciaországból, ahogy a neve is tükrözi. Egyetemesen kialakuló stílusról van szó, amely elsősorban az 1880-as évekhez köthető, e kontinens több országában jelen van és jelentése új művészet. Ihletője az Arts and Crafts mozgalom, lényege pedig az, hogy eltávolodik a historizmustól és egy teljesen új, modern irányvonalat képvisel. Az Art Nouveau nemzetközi stílus, így szinte minden országban, ahol ebben a szellemben alkottak, építkeztek, megvan rá a megfelelő elnevezés.
Az Art Nouveau kifejezés magába foglal egyfajta nemzetközi filozófiát is, művészeti stílust az építészetben és az alkalmazott művészetekben. Az irányzat valódi időtartama 1890 és 1910 közé tehető. Franciaországban Artnouveau-nak, új művészetnek, NémetországbanJugendstil-nek, ifjú, fiatal stílusnak, Olaszországban Stile floreale-nak, azaz virágos…