Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

A hajóskapitány

Legutóbbi bejegyzések

Kávé

Harmincegy éve élek Budapesten, azóta sok minden megesett velem és másokkal. E városi történeteimet sorra elhozom most nektek a blogomra. Egyszer mindenki felkerül ide, akit érdekesnek találok.


Kávé - Egy presszót légy szíves - mondom a büfésfiúnak.- Semmi ásványvíz, semmi süti? - kérdi barátságosan, mert már ismeri a szokásaimat. 
- Most nem köszönöm, de köszönöm, hogy számon tartod. 
Közben nem kerüli el a figyelmemet, hogy majd'átesik a pulton, mert egy csinos nőszemély halad el előtte, aki lefelé igyekszik a büféből kivezető lépcsőn.
- Ezt a kujon tekintetet - jegyzem meg ironikusan és nem irigykedve, hisz tudom, hogy öt éve boldog párkapcsolatban él.
- Igen - feleli nevetve - és ha öreg leszek én leszek a vén kujon - és kihúzza magát. - Képzeld - meséli, mert nekem sok mindent elmesélnek, ez az írói lét egyik gyönyöre -
amikor fiatalabb voltam sok csaj megkért, hogy én legyek neki az első.
- Tényleg? - kérdem. -És, hogy volt? Mint a földesuraknál az első éjszaka joga? Jus primae noc…

Otthon

Otthon 
Hogy kivel érzed magad otthon rajtad múlik és a másik emberen, aki otthon érzi magát veled. Legyen az családtag, vagy barát. Mint az egyik barátnőm, aki amikor nálam járt, azt mondta, neki erről a legszebb nyaralásai jutnak eszébe gyerekkorában, amikor boldog volt. 
Az otthonosság érzetét nem csak a lakásodban teremtheted meg, hanem mindenhol ahova mész, ahol nyomot hagysz. Munkahelyeden, közösségekben, egy kis olvasó kuckóban a könyvtárban. 
Egyszerű a titok: értsd meg a másik embert, helyezkedj bele a lelkivilágába és ne ítélkezz. Nem tudhatod, hogy mit miért tett.
Valamikor azt olvastam, hogy az emberek legyenek boldogabbak ott, ahonnan távozol.
Adj reményt, adj szeretetet.
Hogy másképp is lehet élni, hogy minden ember különleges. Hogy mindenkinek megvan a megfelelő párja a világon, hogy mindenkit lehet szeretni, bármit mondtak neki korábban. Ne higgy azoknak, akik megbántottak, vagy megaláztak, rendszerint félelemből teszik. Félnek attól, hogy elveszthetnek valakit, vagy valamit…

Moszkva tér

Harmincegy éve élek Budapesten, azóta sok minden megesett velem és másokkal. E városi történeteimet sorra elhozom most nektek a blogomra. Egyszer mindenki felkerül ide, akit érdekesnek találok. 


Moszkva tér

A történetet Anyám beleegyezésével írom.Akkoriban történt, amikor a BKV ellenőrök, akiket a nép jogosan utált még élet-halál urai voltak. És azokban az időkben, amikor nem volt még nekünk designos, rendezett Széll Kálmán terünk, de volt koszos és gyanús Moszkva terünk, ahol mégis olyan jó volt találkozni az óra alatt, a nyolcvanas években. Itt randiztam hétvégenként VHK koncertek előtt a "bandával" a régi-letűnt gondtalan ifjúságunk tagjaival, akikkel a legendás Fekete Lyuk szórakozóhelyre jártunk. Ugyanitt e társaság tagjaként életem egyik nagy szerelmével, akivel a VHK koncertekre mentünk. E szórakozóhelyen, melynek manapság Kiscellben rendeznek kiállítást, mert már ez is történelem, s melyről Anyám úgy tudta "Vörösmarty klub", mert ez volt a hivatalos neve. A &…

Mit olvasok? Azt mondták egyedül jöjjek

Kaptam egy felkérést egy facebookos játékban, amelyben 7 napon át 7 kedvenc könyvet kell megosszak. Egyik legmeghatározóbb olvasmányélményem az utóbbi időben Souad Mekhennet a török és marokkói arab származású szülők gyermeke, aki Németországban született Frankfurtban a hetvenes években. Gyermekkora egy részét a marokkói apai nagymamájánál töltötte, aki bátorságra, harciasságra tanította és arra, hogy mindig álljon ki a saját és szerettei jogaiért. Souad újságíró, bátor és harcos, nemesi származású nő könyve, aki a legkeresettebb dzsihádista terroristákkal készített riportot nagy német és amerikai lapoknak, s mely tapasztalatai, miközben életét kockáztatta nekünk is hasznosak lehetnek! Az érdekessége az, hogy mivel a szerző Németországban született és ott tanult mindvégig küszködik a kettősséggel. Integráció, elfogadás, nem elfogadás, őszinteség, kétszínűség és szembesül a ténnyel, hogy amellett, hogy komoly témákkal foglalkozik, folyton megkérik a kezét. Könyvében pontosan kirajzolód…

Mit olvasok? A rózsa neve

Elfogadtam Kleindl László marosvásárhelyi könyves ismerősöm felkérését, hogy 7 napon át 7 kedvenc könyvemet, olvasmányélményemet osszam meg veletek. Íme A rózsa neve Umberto Ecotól, amelyet művészettörténeti egyetemi tanulmányaim alatt olvastam. A szereplők nevére mind emlékszem, ráadásul kolostorban, apátságban és ezen belül is könyvtárban játszódik. Betekintést nyújt a középkor misztériumába! Szerzetesek, fények és árnyékok, gyilkosságok, mérgek, indulatok, sok-sok latin és görög kifejezés, hogy dolgoztassuk az agyunkat, miközben a bűntény szálait próbáljuk kibogozni, anélkül, hogy idő előtt rájönnénk ki a gonosz. Plusz információ a könyvön kívül, szerencsére a filmet utána láttam, hogy elolvastam volna a könyvet, hogy a film is nagyon jó. Mai napig az az elvem, hogy a könyvet előbb kell olvasni, mint megnézni a filmet, hogy ne rontsa el a fejünkben kialakuló képet. Itt kivételesen tetszett a film is azért, mert a forgatókönyvet maga a szerző írta, így képi világában hű volt a könyv…

Mit olvasok? Totális kábulat, Drogok a Harmadik Birodalomban

Felkérést kaptam a facebookon, hogy egy könyves játékban hét napon keresztül osszak meg olvasmányélményeket. ELTE-s művészettörténész végzettségemből kifolyólag nem csak a művészet története, de a történelem is érdekelt mindig. A könyv, amelyet Norman Ohler írt, aki egyébként író, a Harmadik Birodalomba vezet minket, ahol a drogok használata napi szinten volt.  Azonban nem a diktatúra találmánya, hanem bőven merítkeztek a tízes, húszas évek drogparadicsomaiban a mesterséges gyönyörből azok az festők, írók és költők, akiknek az életművét úgy csodáljuk, s akikről a művészettörténészek, irodalomkritikusok ódákat zengenek. Ennek ismeretében a kánonok, amelyek meghatározzák a XX. század esztétikáját, művészettörténet írását más megvilágítást nyernek. A drogokat úgy árulták, mint a cukrot és a XX. század Berlinjében nem volt olyan buli, amiben ne használták volna. Amikor a náci párt hatalomra kerül szinte természetes, hogy a katonáknak a bevetésekhez drogokat adnak az orvosok. Ezzel győzve l…